Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazás Kőrispatakra 2003

 

24781966.jpgUtazás Kőrispatakra 2003.

A határon sikeresen átlépünk, mindenki vadul szorongatja a magával hozott Euró vagy dollárkötegét, hogy álmai teljesüléseként beléphessen Romániába. De nincs rá szükség. Mindenki elküldi utolsó sms-t szeretteinek. A határ után sms eső érkezik a Roaming társaságtól, így mindenki a maga telefonján próbálja életre kelteni a felkínált szolgáltatásokat. Van akinek bejelentkezik egy angol társaság is, ami némi zavart okoz, hogy most vajon jó felé megyünk? Pedig, ha tudnánk, hogy innentől már nagyrészt csak nehezékként cipeljük magunkkal térerő problémák miatt?

A határtól nem messze - hogy ne örüljünk annyira, hogy átjutottunk - megállít két marcona őr, hatalmas karabéllyal a vállán. Süppedünk székünkbe, és végiggondoljuk, hogy mi is az, amit tulajdonképp nem lett volna szabad bepakolnunk. Közben azon csodálkozunk, hogy ugyanolyan kukászöld egyenruhájuk van, mint a mi rendőreinknek. Kicsi a világ, lehet, hogy egy megmaradt készlet talált így gazdára? A magyar nép mindig is ismeretes találékonyságáról.

Túljutva ezen az akadályon is, felvesszük a nézgelődő turista arcát. Alvásról szó sem lehet, mert az útépítők igen zajosan munkálkodnak. A román utak kitűnő gyomormozgató hatásúak, egyensúlyszerveink is foglalkoztatva vannak a folytonos oldalirányú mozgástól. Hogy ne legyen olyan unalmas, igen gyakran gödörileg le-föl mozgást is végzünk. Néhol elgondolkodunk, hogy melyik a már megjavított, és melyik a már elkészült út. A bátrabbak élelmet vesznek magukhoz, mások próbálják háborgó gyomrukat kordában tartani.

A megállások mindig kétségesek, János által beígért MOL kutak valahogy út közben mindig eltűnnek. Ha megállunk, akkor a WC persze zárva, vagy a presszó személyzete vet felénk vérfagyasztó tekintetet. Innentől leszokunk az ivásról, és a benntlévő tartogatására, esetleges újrahasznosítására dolgozunk ki módszereket.

Első igazi lábmozgató kiszállásunk Kolozsvár, ahol persze mindent el szeretnének adni nekünk. Ki-ki a maga módján szabadul. Igen megdöbbentő és morbid, hogy Mátyás királyunk szobra előtt egy Blendamedes autóbusz áll, olyan szögben, hogy a fényképezés csak úgy történhet, hogy a busz is benne van. Ez itt a reklám helye? A Szent Mihály templom viszont tényleg gyönyörű. /számomra a hálaadás helye, hogy tíz év után végre itt lehetek. Kiléptemben egy idézet gyökereztet a földbe. „Az első kísértés, az ínség kísértése, a kenyér kísértése, a második kísértés a dicsőség kísértése, a harmadik kísértés a hatalom kísértése”.Hol is tartok, helyesen élem-e meg mindezeket? - sokáig foglalkoztat/

Kifelé bámulván az egyre porosodó ablakon figyeljük a mindennap életét. Szegénység, sötét színű házfalak, rendezetlenség. Ennek ellentételeként  hivalkodó házak.  Hatalmas paloták, többszinten üresen tátongó falak, de bádogtetejük kész. Ez lehetett a legfontosabb, már messziről csillognak. Mintha kínai pagodákat látnánk, sok-sok kis toronnyal, cirádával. Egyik sincs befejezve, mint a kísértetkastélyok, magukra hagyatva villogtatják „fejdíszüket”, jobb sorsukra, és gazdáikra várakozva.

Kedves színfolt a kertitörpés palota, az erkélyek kőkorlátain vagy harminc törpe mosolyog kerti társaival a hüledező turista felé. De ez legalább kész. Telik a nap, már esteledik, de mi még mindig úton, vagy annak nevezetten. A nap utolsó megpróbáltatásaként megérkezünk Bözödújfalu határába, ahol meghallgatjuk a rezsim által elárasztott falu megdöbbentő történetét. Az ismertető szerint rátérünk a 16 km-es Szépasszonyok útjának nevezett útmaradványra, mely a középkorban szekérút volt. Szerintünk azóta se nyúltak hozzá. János fejében számok villódznak, hogy hazaérve mennyi pénzbe fog ez kerülni, hány csapágy, féltengely megy tönkre. Az ablaknál ülők megcsodálhatják a korlát nélküli meredély szépségét, és a tóba zuhanás esélyeit latolgatják. Némelyek megjegyzik, hogy lehet, hogy nem csak megcsodálni kellett volna a Szent Mihály templom szépségét, hanem gyónni is? De gyötrelmeink végéhez közelítenek. Egy faragott tábla jelzi, hogy megérkeztünk Kőrispatakra.

A buszból kiszállás frenetikus. Egyrészt abbéli örömünktől, hogy túléltük! Másrészt gyönyörű! Hegyek ölelésében kicsiny falu, keresztül patak folyik, csend és nyugalom. A friss, tiszta levegő szinte mellbevág, harapni lehet. Igaz, autó ritkán jár erre. A házigazda szerint ez itt a világ vége, és a világ közepe. Mi utóbbinak érezzük. Az elszállásolás kissé bonyolódik, a faházak vonzóak, de fűtetlenek. A hét során hordott három pulóver, két nadrág, és nagykabát igazol abban, hogy jobban járt, aki a fűtött vendégházat választotta. A merész faházban lakókról reggelenként lepattogtatjuk a jégcsapokat. Természetesen én megint az emeletes ágy tetejét kapom, mintha ismernék akrobatikus képességeim. Leereszkedéseim társaim navigálják, vagy Ica mindezt elunván, ha lát egy bizonytalanul lóbálózó lábfejet, akkor néma apátiával a lépcsőfokra rakja lábam.

A vacsora mennyei! Bár többek fejében a megérkezés előtt felmerül a fogyókúra elszántsága, de ez első este szétoszlik. Kezdésnek székely egyenes és görbe pálinka, mely háborgó gyomrunkat végképp megnyugtatja. A menü erdélyi húsgombócleves, és töltött káposzta. A kályhában vígan pattog a tűz, álomba zuhanunk.

 
 

 

Profilkép


Képgaléria



Statisztika

Online: 1
Összes: 58473
Hónap: 385
Nap: 21